Egy blog Mosonmagyaróvárról. Felület a közös gondolkodásnak, a véleményeknek, a vitának.
Fórum a helyi közéleti kérdéseknek. Lazán, világosan, fiatalosan.

Miért kereshetünk többet Ausztriában? 1. rész

Miért kereshetünk többet Ausztriában? Miért kereshetünk többet Ausztriában?

Rengetegen, több mint hatezren olvastátok korábbi bejegyzésemet az osztrák munkaerőpiac Mosonmagyaróvárra gyakorolt hatásáról. Úgy tűnik tehát, fontos a téma és Titeket is erősen foglalkoztat. 

Előző írásomban körüljártuk, hogy városunkat Ausztria munkaerő-elszívó ereje milyen kihívások elé állítja, és nem kérdés, e helyzet addig fent áll, amíg a hazai bérszínvonal nem közelíti meg az osztrákot. De lehet ennek realitása? És egyáltalán mi áll a bérkülönbségek mögött?

Először is szögezzük le, jogosan sérti mindannyiunk igazságérzetét – függetlenül attól, hogy a határ melyik oldalán dolgozunk –, hogy a legtöbb esetben ugyanazért az elvégzett munkáért néhány kilométerrel nyugatabbra két- vagy háromszoros munkabér jár. Ausztriában hivatalosan nincs minimálbér, de az Eurostat adatai alapján tudható, hogy a nettó havi átlagkereset – beleszámolva az évközi juttatásokat is – a háromszorosa a hazainak. Ráadásul a szociális ellátások rendszere is erősebb. Az olló ugyan az utóbbi években valamelyest zárt, de a különbség még így is elképesztő. Szemléltetésképp az alábbi ábrán az európai nettó átlagkereseteket láthatjuk nominálértéken. Tényleges képet a különbségekről persze vásárlóerő-értéken történő összehasonlításban kapnánk, esetünkben azonban – lévén az osztrák béreket az ingázók Magyarországon költik el – a nominálérték a fontosabb.

Átlagbérek az EU-ban

Joggal adódik a kérdés, mi áll a bérkülönbség hátterében? Az osztrák munkaadók nagyvonalúsága? Esetleg az Ausztriában dolgozók extra szorgalma? Vagy egy nagy nemzetközi illuminátus összeesküvés? Természetesen egyik sem. A jelentős eltérés mögött a két ország által megtermelt javak és szolgáltatások értékének különbsége áll. Más szóval: minél több értéket állít elő egy ország, lakói annál több értéken osztozhatnak. 2016-ben az egy főre jutó hazai össztermék Ausztriában 44 ezer dollár volt. Magyarországon pedig 13 ezer. Látható, az eltérés egybevág a bérkülönbség mértékével. A különbség nem azt jelenti, hogy mi magyarok kevesebbet vagy rosszabbul dolgoznánk, hanem azt, hogy amit közös munkánk révén előállítunk, annak piaci értéke nagyjából a harmada annak, mint amit osztrák barátaink. Ez pedig azért van, mert az átlagos osztrák munkaadók tőkeerejüknél fogva magasabb értékű termékek előállításának lehetőségét biztosítják az átlagos osztrák munkavállalóknak. Kissé leegyszerűsítve mondható, bárhogy is igyekszik az ember, ugyanakkora értéket egy ausztriai high-tech üzemben és a taktaharkányi sertéshízlaldában képtelen lesz előállítani. Eltérő tehát a két ország termelékenysége.

A termelékenységben meglévő lemaradásunkat tovább fokozza, hogy a nyugati államokba beáramlik egy csomó, vállalataik által külföldön megtermelt jövedelem is, amin aztán szintén állampolgáraik osztoznak. Néhány regionálisan is erős magyar vállalat - például az OTP vagy Mol - tevékenységén kívül sajnos ilyen kedvező hatás nem éri a magyar gazdaságot. A külföldi termelő cégek magyarországi jelenléte persze számunkra rengeteg haszonnal jár. A győri Audiban például magas értékű termékeket állítunk elő versenyképes keresetek mellett, ráadásul a gyár beszállítói körében rengeteg magyar vállalkozásnak biztosít megélhetést. Ez azonban nem változtat azon, hogy a magyar kezek által megtermelt profit jelentős része Németország irányába elhagyja az országot.

Joggal vetődik fel a városunk számára is fontos kérdés: mi lehet a megoldás? Az eddigiekből világosan kiderült, a béreket – hiába vált a bérunió ötlete a politikai napirend részévé – adminisztratív eszközökkel nem lehet megemelni. Középtávon ezzel elveszítenénk vonzerőnket pont azon a nemzetközi befektetői piacon, ahonnan a termelékenységet növelő beruházások érkezhetnének hazánkba. Rövidtávon pedig csődbe menne az ország. A nemzetközi cégek kivonulnának Magyarországról, a magyar kisvállalkozások így tömegesen dőlnének be, ráadásul az állam se tudná fizetni a közszféra dolgozóinak megemelt bérét és a megnövekedett szociális kiadásokat. Hiú ábránd azt hinni, hogy a bérek növekedését az árak, így az adóbevételek emelkedése követné. Lehet, hogy egy helyi piacra termelő családi pékség elkérhetne a lekváros buktáért háromszoros árat a bérek megtriplázása esetén, de a nemzetközi piacra kerülő termékeink értéke nem háromszorozódna meg. Maradna ugyanannyi. Vagyis nem lenne fedezet a béremelés mögött.

Összegezve tehát elmondhatjuk, a hazai bérek akkor emelkednek, ha nő a megtermelt jövedelem, vagyis a termelékenység. No meg ha idővel nőni kezd a magyar vállalatok által külföldön megtermelt, majd hazaáramló profit. Mindezekhez pedig a magyar cégek tőkeerejének növelésére van szükségünk. Hogy erre milyen kilátásaink vannak? Holnap innen folytatjuk!