Egy blog Mosonmagyaróvárról. Felület a közös gondolkodásnak, a véleményeknek, a vitának.
Fórum a helyi közéleti kérdéseknek. Lazán, világosan, fiatalosan.

Kié a hatalom Mosonmagyaróváron?

Egy tegnap blogomra érkezett elgondolkodtató kommentár szerint kár a gőzért és az értelmiségi fecsegésért, Mosonmagyaróvárt két tőkés család irányítja. Ez az egyébként népszerű és korántsem új keletű vélemény annyira elgondolkodtatott, hogy úgy döntöttem, önálló blogbejegyzésben reagálok rá.

Miként oszlik meg a hatalom egy fejlett, demokratikus kisvárosban? A téma alapirodalma Robert A. Dahl, a Yale Egyetem professzorának 1961-ben megjelent munkája, a „Who Governs?”. Dahl könyvében egy szociológiai esettanulmányon keresztül vizsgálta meg a politikai hatalom működését New Haven városában. A szerző két alapvető következtetésre jut munkája során: egyrészt elismeri, hogy a politikai döntésekben az állampolgárok egyenlőtlenül vesznek részt, másrészt – szemben a korábbi elitista gondolkodással – úgy látja, a politikai döntések a nagyobb társadalmi csoportok kompromisszumaként születnek, szó sincs tehát a szűken vett politikai vagy gazdasági elit uralmáról. Dahl állításai – belátva, hogy az európai társadalmi rendszerek az amerikaitól részben eltérően működnek – azt hiszem hazánkban, így Mosonmagyaróváron is helytállóak.

Miért gondoljuk sokan azt, hogy néhány tőkeerős család irányítja városunkat? Szerintem ennek két oka van. Egyfelől gazdasági tevékenységük a leginkább szembetűnő a városlakóknak. Ők építik a mosonmagyaróvári társasházak jelentős részét, ők üzemeltetik a helyi fogászatokat, kávézókat, szórakozóhelyeket és a helyi termált, tulajdonosai számos helyi stratégiai ingatlannak. Másfelől ők azok, akik az elmúlt negyed században aktív szerepet vállaltak – vagy próbáltak vállalni –a helyi közélet alakításában. Mindkét körülmény láthatóságukat erősítette, nevük így gyakorta forgott a városi közbeszédben.

Miért nem ők irányítják a várost? A város közügyeiben a demokratikusan megválasztott polgármester és a helyi képviselő-testület dönt. Erre társadalmi felhatalmazást csak ők kaptak. Igen, persze, tudom, jön a kontra, miszerint a mindenkori gazdasági erőcsoportok rajtuk keresztül – egyfajta informális hatalomgyakorlóként – irányítják Mosonmagyaróvárt. Vagyis a helyi gazdasági szereplők nyomás alatt tartják a város vezetését, az pedig iránymutatásuk szerint hoz meg döntéseket. Nos, szerintem ezt az állítást négy alapvető körülmény is cáfolja.

Egyrészt – bár a politikai nyomásgyakorlás egyik eszköze nyilván a helyi gazdasági folyamatok befolyásolása – nem az említett családok a látható helyi gazdaság legnagyobb szereplői. Legalábbis ami a helyi foglalkoztatást és adófizetést illeti. Mosonmagyaróvár önkormányzatának legfontosabb és legstabilabb bevétele már évek óta a helyi iparűzési adó. Ez a milliárdos nagyságrendű helyi adótípus kiszámítható, csökkenése pedig súlyos fejtörést okozhatna a városházán. A nyomásgyakorlás eszköze ez tehát lehetne, azonban nem az említett családok a jelentősebb adóbefizetők. Hanem az SMR, a Nolato, a Rettig Hungary, a VNT Metal, a Wahl vagy épp a Teka (Mofém). A helyi tőkés körök legfeljebb telekadó-fizetésben férnek fel a mosonmagyaróvári virilisták dobogójára, e hozzájárulás azonban már szerényebb eszköz, lévén eseti. A legtöbb tulajdonukba kerülő terület idővel beépül, azaz csak átmenetileg szolgál adóalapként. Más adónemeknél szerepük még ennyire sem jelentős. Az önkormányzat saját bevételeinek alakulására tehát erősen korlátozott hatásuk.

Másrészt az említett családoknak – bár ez a politikai nyomásgyakorlás alapvető eszköze lehetne – nincs erőforrásuk a helyi közvélemény befolyásolására. Ha a helyi sajtó- és médiapiacra tekintünk, azt látjuk, hogy a felületek egy része önkormányzati tulajdonban van, másik része pedig nem helyi kötődésű gazdasági társaságoké. Tehát – ha csak nem állnak ki a Magyar utcára egy hordó tetején politikai szónoklatokat tartani – a helyi nagyvállalkozóknak csupán szerény eszközeik vannak a város politikai közvéleményének alakítására.

Harmadrészt – és szerintem ez sokkal fontosabb, mint elsőre gondolnánk – a helyi tőkések nem rendelkeznek azzal az állandóan naprakész politikai tudással, ami a helyi döntések folyamatos alakításához szükséges. Nem kérdés, mindnyájan tapasztalt, nagy tudású gazdasági szakemberek, akik jól átlátják a helyi folyamatokat. Az aktív politikai részvétel azonban azt kívánná, hogy mind az országos környezet, mind pedig a helyi politika alakulásával napi szinten, a legnagyobb mélységben tisztában legyenek. Biztosan állítom, ez nincs így.

Végül fontos leszögezni, hogy nincs egységes helyi gazdasági elit. Számos nagyvállalkozó él városunkban eltérő anyagi háttérrel. A témánknak választott társadalmi csoport tehát sokszínű. Sokan vesznek részt helyi ingatlanfejlesztésekben, tőkeigényes beruházásokban. Ha jól tudom, a legutóbbi önkormányzati telek-árverésen például vagy egy tucat helyi vállalkozó jelent meg potenciális vásárlóként! Százféle, egymástól független vagy néha épp egymással szemben álló üzleti érdekük pedig kizárja azt, hogy szivarszobák homályában döntéseket hozzanak városunk jövőjéről.

Egy kontinens és fél évszázad választ el minket Robert Dahl munkásságától, mégis úgy gondolom, a Yale Egyetem professzorának gondolatai Mosonmagyaróváron is érvényesek. A helyi politikának elsősorban a szavazók támogatására van szüksége, ehhez pedig sikeres várospolitika és egy olyan döntéshozási gyakorlat kell – nagyvállalatok, civil szervezetek, egyházak, érdekcsoportok és helyi vállalkozók részvételével –, mely kompromisszumok árán a közérdeket szolgálja. És ez így van rendjén.