Egy blog Mosonmagyaróvárról. Felület a közös gondolkodásnak, a véleményeknek, a vitának.
Fórum a helyi közéleti kérdéseknek. Lazán, világosan, fiatalosan.

Ausztria - áldás vagy átok? Kiemelt

Meggyőződésem, hogy napjaink legfontosabb társadalmi folyamata Mosonmagyaróváron a belső migráció és a munkaerőpiac nyugati irányba tolódása. Tömören arról van szó, hogy a helyi munkavállalók egy része Ausztriában keres állást, helyükre pedig az ország keleti részéből vendégmunkaerő érkezik városunkba. Úgy tűnik – bár hazánk nyugati határa már közel 30 éve megnyílt –, hogy a folyamat napjainkban éri el eddigi tetőfokát. Ez egyfelől az osztrák gazdaság bővülésének, másfelől a magyarországi munkaerő növekvő mobilitásának köszönhető. Az AMS adatai szerint az elmúlt 6 évben megduplázódott az ausztriai magyar munkavállalók száma elérve így a 80 ezer főt. Érdekesség, hogy a németek után ezzel a magyarok váltak a második legnagyobb számú vendégmunkaerejévé Ausztriának. A KSH 2016-os mikrocenzusa egyébként megerősíti azt, amit persze magunktól is kitalálhattunk volna: az Ausztriában dolgozó magyarok túlnyomó többsége Győr-Moson-Sopron megyéből ingázik a határ túloldalára.

 Fontos kérdés, hogy ez a folyamat vajon mikor tetőzhet? Egy biztos, az osztrák gazdaság tartós növekedése a vendégmunkaerő iránti keresletet a következő években is fenntartja majd.

A témáról már számos véleményt, cikket, elemzést olvastam, egy dolgot azonban mindegyikből hiányoltam. Ez pedig az Ausztriában dolgozó magyarok munkájának elismerése. Abban ugyanis nekik alapvető szerepük volt, hogy Mosonmagyaróvár, Sopron, Szombathely napjainkra kis szigetekké váltak Nyugat- és Kelet-Európa között. Nem csupán a térség gazdasági talapzatát erősíti az Ausztriában megkeresett, majd Magyarországon elköltött jövedelmük, de napi ingázásukkal egy kicsit lélekben, kultúrájában is egyesítették a két határ menti régiót. Mindezt tették úgy, hogy idegen nyelvi és ismeretlen kulturális közegben, gyakran távolságtartó munkakörnyezetben kellett helytállniuk. Látható, mindezt sikerrel tették. Burgenland gazdaságát ma jórészt az ott dolgozó magyarok viszik a vállukon. Le a kalappal hát előttük!

És most lássuk, miként is hat mindez Mosonmagyaróvárra? A direkt gazdasági hatásról már szóltunk, annak a város egyértelmű nyertese. Az Ausztriában dolgozó, de Mosonmagyaróváron élő munkavállalók jövedelme a helyi gazdaság egyik legfontosabb forrása. Gondoljunk csak bele, csupán ötezer fő ingázóval és fejenként ötszáz euro városban elköltött jövedelemmel számolva havi 750 millió forint többletforrás érkezik így a város gazdaságába! A helyi munkaerő mobilitásának növekedése és a német nyelv használatának terjedése szintén üdvözlendő jelenség. Az ausztriai munkavállalás tehát egyértelműen jó a városnak, hibát követünk el ugyanakkor, ha nem próbálunk meg ránézni az érem másik, sötétebb oldalára. Ez pedig a helyi munkaerőpiac féloldalas kiürülése. Mire gondolok?

Az elmúlt évek trendjét nézve látszik, hogy a diplomás munkaerő városunkban marad. Ennek oka, hogy egyrészt ebben a szektorban a Magyarországon elérhető jövedelem is vonzónak tűnik, másrészt a diplomás álláshelyek esetében már az osztrák munkaerőpiac sem annyira nyitott. Igen, persze, egy magyar orvos vagy mérnök stabil nyelvtudással simán el tud helyezkedni Ausztriában, de ne a hiányszakmákból induljunk ki! A nem diplomás álláshelyek esetében azonban dübörög az ingázás és az egyébként kiváló képességekkel bíró, kreatív, fiatal helyi munkaerő veszettül hiányzik a városból. Álláshelyeikre pedig kelet-magyarországi, esetleg határon túli munkavállalók érkeznek Mosonmagyaróvárra. Ezzel persze az égvilágon semmi probléma nincs, mi több, a város hálás lehet az ide érkezőknek azért, hogy a helyi gazdaságot – elsősorban a helyi ipart és a nyári időszakban a mezőgazdaságot – munkájukkal működtetik. Néhány körülményre azonban fel kell hívni a figyelmet. Egyrészt a városunkba érkezők képzettsége féloldalas, bizonyos ágazatokba nem érkezik elegendő dolgos kéz. A vendéglátásban vagy az építőiparban egyértelmű a helyi munkaerőhiány, kis túlzással ma szakácsot Mosonmagyaróváron még lepkehálóval is alig lehet fogni. Ez helyi vállalkozások sokaságát veszélyezteti. Másrészt a helyi munkaerőpiac kereseti oldala – kényszerűségből, hogy fékezze Ausztria elszívó erejét – fokozatosan igyekszik a helyi bérszínvonalat felhajtani. Ez ugyanakkor szintén komoly kihívás a helyi vállalkozók számára. A bérkülönbséget ugyanis – kivételt képez ez alól a szolgáltató szektor – áraikban nem tudják érvényesíteni. Harmadrészt fontos kiemelni, hogy a városba érkező munkavállalók helyi közösségbe integrálása elvégzendő, előttünk álló feladat. Pedig ez két szempontból is fontos volna. Egyfelől a helyi vállalkozások csak akkor tudnak stabilan működni, ha az ide érkező munkavállalókra tartósan számíthatnak. Ha a vendégmunkaerő néhány hónap után továbbáll városunkból, az gazdasági stabilitást biztos nem teremt. Másrészt a párhuzamos társadalom kialakulása az egyik legnagyobb veszély, ami egy 21. századi, élhető, fejlett, magabiztos Mosonmagyaróvárra leselkedhet. A városnak növekednie kell, de integráltan kell növekednie! Egy összetartó, városát szerető, annak alapvető normáit elfogadó közösség nélkül nem lesz sikeres Mosonmagyaróvár. Abból csak egy lakhely lesz 40-50 ezer ember számára társadalmi feszültségektől és romló közbiztonságtól terhelve.

Úgy hiszem tehát, hogy az osztrák határ közelsége áldás a városnak, de tennünk kell azért, hogy ez így is maradjon!