Egy blog Mosonmagyaróvárról. Felület a közös gondolkodásnak, a véleményeknek, a vitának.
Fórum a helyi közéleti kérdéseknek. Lazán, világosan, fiatalosan.

Társasházépítés

Először is szögezzük le, a társasházépítés tök jó dolog! A lakásállomány megújulása és minőségének javulása alapvető társadalmi érdek, pozitív hatása a nemzetgazdaságra vitathatatlan. Nem hiába szokás a gazdaság állapotát egyéb indikátorok mellett a kiadott lakásépítési engedélyek számával mérni. Az országos trend növekvő, tévhit azonban, hogy napjainkban Magyarországon lakásépítési láz tombol. 2007-ben, a gazdasági válság kirobbanásának évében még több mint 44 ezer építési engedélyt adtak ki a hatóságok. Ez a szám 2017-ben 38 ezer volt. 2003-ban pedig karcolta a 60 ezret. Bár az építési szabályozás lazítása, az új lakások forgalmi adójának 5 százalékra csökkentése és a CSOK komoly segítség a piacnak, onnan még mindig hiányzik legalább 10-15 ezer lakás évente.

De nézzük, mi a helyzet városunkban! Azt hiszem, manapság Mosonmagyaróváron az egyik legfontosabb és legizgalmasabb közéleti téma a városban zajló intenzív társasházépítés. A folyamat a helyi politika egyik legfontosabb szabályozási területe és a helyi gazdasági erőcsoportok ütközőterepe. A városlakok egy része örömmel, míg másik részük kétkedéssel fogadja az újonnan épülő lakások sokaságát.

Nem kérdés, a város a társasházépítésből egyértelműen profitál, mi több, az fejlődéséhez elengedhetetlen. A folyamat pozitív hatása többrétű. Először is fontos, hogy a lakásállomány megújulásával a mosonmagyaróváriak életminősége javul. Az új lakások kényelmesebbek, komfortszintjük magasabb, fenntartásuk olcsóbb. Kiemelendő továbbá, hogy a város lakosságszámának növeléséhez – ami szerintem közösségi érdek – a helyi piaci igényeknél jóval több új lakás szükséges. Világosan látszik ugyanis, hogy a városban szinte valamennyi szektorban jelentős a munkaerőhiány, új dolgos kezek munkába állításához pedig új otthonok kellenek. Nem mellékes az sem, hogy a társasházépítés mozgásban tartja a helyi gazdaságot. A legtöbb mosonmagyaróvári lakást helyi befektetők építtetik, és helyi kivitelezők építik. Tehát a társasházépítés során a gyártás és az értékesítés egy zárt helyi piacon történik, a megtermelt nyereség a városban marad. Továbbá arról sem feledkezhetünk meg, hogy az alacsony kamatoknak, az 5 százalékos forgalmi adónak és a CSOK-nak köszönhetően a lakáspiac mára jelentősen kifehéredett. A beruházók a lakásokat számlával értékesítik, az így szerzett bevételeik után pedig jelentős helyi adó fizetnek. Ez pedig a városfejlesztés alapja. Végül fontos megemlíteni, hogy a társasházépítés, valamint a városunkba érkező, lakást kereső munkavállalók nagy száma létrehozott Mosonmagyaróváron egy speciális befektetési piacot, ugyanis a jelenlegi betéti és kötvénykamatoknál magasabb hozamot ígér egy új lakás megvásárlása és bérbeadása. Ez pedig a megtakarításokkal rendelkező helyi közösségnek mindenképp hasznos.

Az előnyök – azt gondolom – világosak. Egy intenzív társasházépítésnél azonban két alapvető körülményt minden közösségnek mérlegelnie kell. Egyfelől a lakásépítéssel párhuzamosan a település élhetőségének javítására vagy legalább annak szinten tartására törekedni kell. Másfelől a társasházépítés során ügyelni kell az épített és természetes környezet megóvására. A városok élhetőségét a szakirodalom számos szempont szerint osztályozza, ezek közül hármat emelek ki. Egyrészt fontos figyelnünk arra, hogy a megnövekedett lakás- és lakosságszámmal párhuzamosan a helyi közszolgáltatások – elsősorban az egészségügyi és nevelési infrastruktúra, valamint a tömegközlekedés – teherbírása is nőjön. Tanulságos e szempontból az Ipartelep létrehozásának története. 1910-ben született döntés a Monarchia hadügyminisztériumában egy lőporgyár létrehozásáról Magyaróváron, bő 10 év alatt azonban közel 200 hektárnyi területen jöttek létre ipari létesítmények a korábbi szántóföldeken. Az ide betelepült vagy letelepített lakosságnak azonban nem csupán lakásokat építettek, hanem átfogó szolgáltató infrastruktúrát teremtettek a honatyák kialakítva így egy új városrészt. Másrészt a szolgáltatásokon túl fontos a helyi közlekedés minősége is, ügyelni kell hát arra, hogy a társasházépítés mellett dinamikusan fejlődjön a közutak teherbírása és a parkolók száma. Végül figyelni kell arra, hogy egy élhető, fejlődő városban a zöldfelületek – a parkok és játszóterek – aránya nőjön, de legalábbis ne romoljon. Társasházas városrészeken a kikapcsolódáshoz és az egészséges élethez minden korosztálynak szüksége van a zöldövezetekre, ezek megóvása és fejlesztése tehát alapvető feladat. Amennyiben tehát a jövőben e három feltételnek a központi városrészek beépítése egy idő után már nem felel meg, úgy mérlegelni kell beépíthető területek belterületbe vonását és infrastrukturális fejlesztését. Azaz új, külső városrészek kialakítását.

Végül témánk kapcsán szólnunk kell egy, a későbbiekben alaposabban is tárgyalandó kérdésről. A helyi ingatlanárak emelkedése sajnos azzal is jár, hogy a legalacsonyabb jövedelmű társadalmi csoportok kiszorulnak a helyi ingatlanpiacról, így kiemelt figyelem fordítandó az ő lakhatási problémáik kezelésére. Ennek eszköze pedig – persze figyelembe véve a város gazdasági teherbírását – a szociális támogatások rendszerén túl egy nagyléptékű önkormányzati bérlakás-fejlesztés lenne. Nem kérdés ugyanis, egy közösség a 21. században csak akkor lehet sikeres, ha minden tagja sikeres.